Belépés

Regisztráció

Kérjük, adja meg szerződése megkötésekor rögzített email-címét. A regisztrációt csak az email-címhez tartozó, aktív szerződés esetén tudjuk engedélyezni.
Pannon Safe
Pannon Safe
Blog > Egészségbiztosítás
Egészségbiztosítás

Így előzd meg a klasszikus ünnepi baleseteket!

2020. 12. 29.

Az ünnepek mindig tartogatnak magukban szokatlan veszélyeket. Ugyan a ház kigyulladásának megelőzőséről már volt szó egy korábbi cikkünkben, a többi klasszikus ünnepi balesetről még nem beszéltünk. Így ma elhoztunk 5 olyan vészhelyzetet, amit pár preventív lépéssel ki tudunk védeni, hogy békésen tudjuk tölteni az ünnepeket!

 

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

A kegyetlen kommentek mély sebeket ejthetnek

2020. 09. 21.

Az UNICEF felmérése szerint naponta 175.000 kiskorú kerül kapcsolatban először az internettel. Nem lehet rájuk haragudni, hiszen csak haladnak a korral. Egy időben a szülők attól féltek, hogy az internet és az okoseszközök használata kiszorítja a szabadban töltött időt, pedig azt már jóval korábban megtette volna a tévé, és szemlátomást nem lett semmi gond. Mára csak az eszköz módosult, némi pozitív felhanggal, amit a gyermek már magával vihet, így nem is kell otthon ülnie.

 

 

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Hogyan részesülhet gyereked a legjobb szakorvosi ellátásban?

2020. 06. 15.

A gyerekek hajlamosak veszélybe sodorni magukat egy kis móka kedvéért. Ők még nem tudhatják azt, hogy egy ártatlannak tűnő fáramászás akár egy kartöréssel is végződhet. Viszont akkor, ha megtörténik a baj, nagy dilemma lehet, hogy most aztán hova tovább? Melyik orvos vagy rendelés a legjobb választás? Ebben a cikkben összehasonlítottuk neked a Magyarországon elérhető egészségügyi ellátásokat, hogy a legmegfelelőbb kezelést kapja a gyerkőc.

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Érdemes a koronavírus alatt egészségbiztosítást kötni?

2020. 04. 16.

A járvány beköszöntével teljesen átalakult az eddigi életünk. Sorra zárnak be az üzletek, korlátozzák a kijárást, és fokozatosan rendeződik át környezetünk egy számunkra ismeretlen, limitált közeggé. Ilyenkor hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy minden felborul, amit eddig ismertünk. De vajon ez a biztosításainkra is igaz? 

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Köthetek-e biztosítást a hangszálaimra?

2020. 01. 29.

Sokszor bele sem gondolunk, milyen nagy szerepet tölt be egy-egy testrészünk az életünkben. Nem csak a szokásos hétköznapi teendőkre gondolok, de lehet, hogy te is olyan foglalkozást űzöl, melyben egy-egy végtagod vagy más testrészed kiemelkedő fontosságú.

Lehet, hogy művész vagy: zongorista, gitáros vagy akár hegedűművész, így életed során már hozzászoktál, hogy kezedre, ujjaidra nagyon kell vigyáznod. Lehet, hogy fogorvos vagy sebész vagy, ebben az esetben számodra is kulcsfontosságú, hogy ujjaid igen precíz munkára legyenek képesek. Ha énekes vagy, egy hangszálprobléma már nagy bevételkiesést okozhat.  Karmesterként vagy hangmérnökként, ha a hallásoddal lesz gond, nem tudod elvégezni a munkádat. Sportolóként pedig az átlagemberhez képest jóval nagyobb baleseti kockázattal kell számolnod.

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Ha újra tehetnéd, más szakmát tanulnál? És mit tanuljon a gyerek?

2019. 03. 03.

Bár alapvetően pénzügyi megoldásokkal, megtakarításokkal és biztosításokkal kapcsolatos tanácsokkal szolgálunk, olykor egy kicsit kitekintünk ebből a kánonból, mert vannak olyan megoldások, amelyek bár nem szorosan, de érintik ezeket a területeket. Aktuális cikkünkkel azoknak szeretnénk segíteni, akik másként döntenének, ha újra karrierválasztás elé állhatnának, vagy éppen ebben a korban lévő gyermekeiknek szeretnének segíteni ebben a kérdésben.

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

A 3 legtipikusabb karácsonyi baleset – és ahogyan ezek ellen védekezhetünk

2018. 12. 20.

A szeretet ünnepe a legtöbbünk számára az év legszebb napjait jelenti. Vannak azonban kevésbé boldog és szerencsés pillanatok is, amelyekre viszont érdemes felkészülnünk, ha valóban gondtalan ünnepeket szeretnénk.

 
Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Kezelés vagy megelőzés? (A magyar egészségügy valódi problémája)

2018. 05. 02.

Manapság egyre több cikket olvashatunk arról, hogy a magyar egészségügy közel sem éli fénykorát. Rossz állapotban lévő kórházak, külföldre emigráló orvosok és medikus hallgatók, és hasonló rémhírek terjednek. Ez egy nagyon súlyos probléma, de nem az egészségügy legnagyobb problémája.

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

Magyarországon többen igényelnék az egészségbiztosítást, mint amennyien részesülnek benne

2018. 03. 14.

Magyarországon is lehetőség van egészségbiztosítás cafeteria-juttatásként történő elszámolására. Ez az információ azonban sokak számára ismeretlen. Pedig lenne igény az ilyen jellegű egészségbiztosításra, legalábbis a legfrissebb kutatások eredményei erre engednek következtetni.

Elolvasom 
Egészségbiztosítás

“Nincs szükségem rokkantsági biztosításra” - mondják sokan (tévesen)

2018. 02. 12.

Te tudod, pontosan milyen esetekben lehet hasznos a rokkantsági ellátáshoz kapcsolódó biztosítás? A legtöbb ember nem tudja, ennek ellenére mégis határozott véleményük, hogy nincs rá szükségük. Számos tévhit él az emberekben a rokkantság esetén járó biztosításokkal kapcsolatban, de vajon mennyi igaz ezekből? Lássuk, mennyire hasznos vagy haszontalan a rokkantsági biztosítás!

Elolvasom