Strandlopások és nyári betörések? Így védi meg a lakásbiztosítás akkor is, amikor nincs otthon!
A nyaralásnak a kikapcsolódásról, a pihenésről kell szólnia, nem igaz?
Ennek ellenére sokan mégsem tudják igazán elengedni magukat: még el se indultak, már azon izgulnak, hogy bezárták-e rendesen az ajtót, becsukták-e az ablakokat, mert annál elképzelni is nehéz rosszabbat, mint amikor egy kifosztott otthonba tér vissza az ember.
És a félelem nem áll meg: amíg mindenki önfeledten úszik a vízben, addig egyesek folyamatosan a partot vizslatják, hogy nincs-e gyanús alak a törülközővel letakart pénztárcájuk, telefonjuk, egyéb értékeik körül.
Egy biztosítás önmagában még nem ment meg ezektől a helyzetektől, de arra tökéletes, hogy egy fokkal legalább nyugodtabbak legyünk, hiszen ha megtörténik a baj, akkor sem teljesen kisemmizve kell újrakezdeni mindent.
És ehhez bőven elég egy megfelelően összeállított lakásbiztosítás is!
Hogyan térít a lakásbiztosítás a nyaralás alatti betöréseknél?
Fontos emlékezni arra, hogy a lakásbiztosítás nem csak az épületben keletkezett károkra vonatkozik, hanem a benne tartott értéktárgyakra, sőt, adott esetben az ott élők biztonságára is.
A betöréskor eltulajdonított tárgyak esetén is lehet számítani a biztosító kárenyhítésére: amire a bejelentéshez szükség van, az a hatóságoknak tett feljelentés, valamint a betörésről készült jegyzőkönyv.
A kártérítés mértékét befolyásolja értelemszerűen a bejutás helyének biztonsági állapota (zárak mennyisége, minősége), illetve persze az, hogy milyen értékek eltűnéséről beszélünk.
Egyszerűsítheti a folyamatot, ha rendelkezünk fotókkal, sőt, adott esetben számlákkal a szóban forgó tárgyakról, eszközökről.
Fontos: csak azokat az értékeket fedezi a biztosító, amikről ő is tud
Hiába volt egy több millió forint értékű festmény a falon, ha ezt nem jegyeztettük be a biztosítónál, akkor nem is várhatunk kártérítést érte.
Mindig a biztosított döntése, hogy milyen értéktárgyakat vesz be a biztosításba, és ahogy az lenni szokott, minél nagyobb értékekről beszélünk, annál nagyobb lesz a biztosítási díj is.
Természetesen a biztosítás megkötése után is van lehetőségünk ezen az értéklistán módosítani, ha mondjuk utólag beszerzünk egy drágább televíziót, esetleg egy komolyabb műtárgyat.
Ha valaki alacsonyabb biztosítási díjakat akar, akkor nem muszáj mindent bevenni a biztosításba – de ilyen döntéskor mindenképp vegye figyelembe az esetleges következményeket!
Tévhit: a nagyobb biztonsági szint csökkenti a biztosítási díjakat
„Beszereltettem a távfelügyeleti rendszert az otthonomba, hogy megelőzzük a betöréseket. Ettől ugye csökken a biztosítási díj?”
Sajnos nem.
Az, hogy a ház mennyire betörésbiztos, nem igazán befolyásolja a díjakat – viszont nagy szerepet kap akkor, amikor kártérítésre kerül a sor!
Magasabb limittel fizet ugyanis a biztosító, ha azt látja, tettünk azért, hogy elkerüljük a bajt, pl. távfelügyeleti rendszert használunk, a 2 méter alatti erkélyeknél rácsokat alkalmaztunk, védőfóliákat, vastagabb üvegeket, hevederzárakat szereltettünk a megfelelő nyílászárókra, stb.
Érdemes továbbá azt is figyelembe venni, hogy bizonyos értékeknél a biztosító elvárhatja értéktárolók, széfek használatát is.
Egy hasznos tipp a nyaraláshoz: óvatosan posztoljunk a közösségi médiában!
Egész évben arra vártunk, hogy végre pihenni tudjunk – csak megosztjuk az indulás örömét a barátainkkal, szeretteinkkel, nem?
Lehet erre így gondolni, de jusson eszünkbe, hogy ez ekkor ezt az üzenetet is közvetíti: „Sziasztok! Épp nem vagyunk otthon, és néhány napig nem is fogunk hazamenni!”
Kell ennél jobb hír egy betörőnek?
Egy nyilvános profil esetén nagy az esélye annak, hogy valaki olyan látja meg a nyaralásról készült fotókat, akinek nem kéne, ezért fontos, hogy inkább minimalizáljuk a kockázatokat.
A tanácsunk éppen ezért ezzel kapcsolatban az, hogy a képek megosztásával várjuk meg, amíg hazaérünk (utólag amúgy is sokkal nagyobb örömet fog okozni újra átnézni őket).
Mi a helyzet a stranddal és a „törülköző-széffel”?
Kevesen tudják, de a lakásbiztosításokhoz kiegészítőként lehet igényelni különféle nyári csomagokat, amik egy része kifejezetten a strandlopásokat érinti.
Ezek nem jelentenek komolyabb változást a biztosítási díjon, gyakorlatilag észre sem lehet venni a különbséget, mégis nagyobb nyugalmat jelent, ha tudjuk, hogy a parton hagyott értékeink biztosítva vannak.
Fontos viszont tudni, hogy ilyen esetekben a kártérítési limit nem túl magas, a legtöbb esetben 20-25.000 forintnál megáll, tehát továbbra is érvényes az az „aranyszabály”, hogy komolyabb értékeket ne vigyünk magunkkal a partra, amit viszont mégis feltétlenül muszáj, azt tegyük a strand értékmegőrzőjébe.
Ha lopás történik, itt is értesíteni kell a biztosítót, valamint feljelentést tenni és jegyzőkönyvet kérni az esetről a kártérítési eljárás elindítása érdekében.
Vannak tárgyak, amikre érdemes külön biztosítást kötni nyaraláskor
A nagyobb értékű elektronikai cikkeket érdemes lehet utazás előtt külön bebiztosítani, mert nem biztos, hogy minden esetben fedezi őket az alap lakásbiztosításunk.
És itt most nem csak a lopásokra kell gondolni, hanem az esetleges balesetekre, törésekre, meghibásodásokra is, amik egy hosszabb út esetén azért benne vannak a pakliban.
Azt érdemes még ezen a ponton megjegyezni, hogy mind betöréskor, mind strandi lopáskor, vagy egyéb hasonló esetben az eltulajdonított készpénzre csak a legritkább esetben terjed ki a biztosítás, és akkor is csak bizonyos mértékű kártérítésre lehet számítani.
Élvezze az anyagi biztonságot nyaralás közben is!
Ne feledje, hogy a lakásbiztosítás nem csak a tárgyakra, de a családtagokra is kiterjed: egy kiegészítő balesetbiztosítás esetén az egészségügyi ellátás díjától sem kell félnünk.
Szeretne olyan lakásbiztosítást kötni, ami mellett a nyaralásai is nyugodtabban telnek?
Esetleg módosítaná meglévő biztosítási szerződését a fentebb olvasottak tükrében?
Biztosítási alkuszaink szakértelmére bármikor számíthat: keressen minket bátran, mi pedig segítünk, hogy minél nagyobb biztonságban legyen Ön és családja az anyagiakat tekintve!
Legfrissebb bejegyzések
E-Alkusz: az applikáció, amivel végre egy kézben tarthat mindent a biztosításai kapcsán
2021. 09. 30.
Tovább a CASCO oldalra
Tovább a Utasbiztosítás oldalra
Tovább a Lakásbiztosítás oldalra
Tovább a Vállalkozói biztosítás oldalra
Tovább a Nyugdíjbiztosítás oldalra
Tovább a Lakástakarék oldalra
Tovább a Egészségbiztosítás oldalra
Tovább a Személyi kölcsön oldalra
Tovább a Lakás hitel oldalra
Tovább a Hitelkiváltás oldalra
Tovább a Közvetített termékek oldalra